2018. december 29., szombat

Dream Válogatás TBR - 2019

Ez a bejegyzés a Prológus Évzáró projekt a Maxim Kiadóval hetének keretein belül látott napvilágot.
Pár nap és itt az újév, így hát nem is lehetne alkalmasabb időpontot találni arra, hogy eltervezzük, mennyi mindent fogunk a következő évben véghezvinni, nem igaz? Azt nem mondom, hogy feltalálom a rák ellenszerét, vagy teljes életmód-változtatáshoz folyamodom. Szeretek reális kereteken belül maradni. De miközben pörgettem végig a moly.hu-s frisseim, az jutott eszembe, hogy ha már ekkora könyvmoly vagyok, igazán összeszedhetnék néhány régóta halogatott könyvet, melyekre megpróbálnék sort keríteni 2019-ben.
A Maxim Kiadótól idén elég keveset olvastam, ezért úgy gondoltam, kicsit kompenzálni kéne ezt. Ezért összegyűjtöttem 6 olyan regényt, melyeket a 2019-es TBR listám elejére fogok tűzni, hátha a változatosság kedvéért végre sikerülne véghezvinnem legalább egyetlen újévi fogadalmat.

Amy Tintera: Lázadók ​hajnala (Reboot 1.)
Ebben a gyorsléptékű, disztópikus, izgalmas regényben, amely biztosan felkelti Az Éhezők Viadala, A Legenda és A Beavatott rajongóinak figyelmét, egy 17 éves lány újjáélesztettként tér vissza a halálból. Kiképzik elit katonának, és arra kényszerítik, hogy harcoljon… mindaddig, amíg olyan parancsot nem kap, aminek nem engedelmeskedhet. 
Amikor Wren Conolly 5 évvel ezelőtt meghalt, mindössze 178 perc után tudták újjáéleszteni. Most ő az egyik leghalálosabb újjáélesztett mind közül… nem úgy, mint újonca, Callum 22, aki úgyszólván még mindig ember. Ahogyan Wren próbálja megtanítani Callumnak hogy hogyan legyen jó katona, a fiú reményteli mosolya átjut a védekezésén. Sajnálatosan Callum nagy szíve túl nagy felelősséget jelent, és Wren azt a parancsot kapja, hogy végezzen vele. Hogy Wren megmentse a fiút, mindent kockára kell tennie.

2018. december 27., csütörtök

Alwyn Hamilton: A ​szultán foglya - A sivatag lázadója #2

Ez a bejegyzés a Prológus Évzáró projekt a Maxim Kiadóval hetének keretein belül látott napvilágot. A könyvért hálás köszönet a Maxim Kiadónak!
Fél évvel ezelőtt olvastam a trilógia első részét, amiért odáig és vissza voltam, azonnal kedvencemmé vált (értékelés). Nem csoda hát, hogy már alig vártam, hogy a kezemben foghassam a folytatást, amelyhez nagy reményeket társítottam. Féltem a csalódástól, de szerencsére feleslegesen – A szultán foglya is legalább annyira fantasztikus könyv, mint elődje.

Hatalom. Szerelem. Árulás.
Amani, a Kékszemű Bandita több mint egy éve harcol a Lázadó Herceg mellett, és már az egész világon félik a nevét. Amikor egy váratlan támadás során elrabolják, erejétől megfosztva és szerelmétől elszakítva a szultán palotájában köt ki – ez pedig olyan hely, ahol minden sarok mögött veszély leselkedik. Intrika, gyanú és félelem érezhető a falak között, de Amani igazi sivatagi lányként hamar rálel a túlélés titkaira. Dacolva minden veszéllyel kémkedni kezd a lázadóknak, ám ahogyan egyre több időt tölt magával a szultánnal, ráadásul a múltja különös alakokban bukkan fel előtte, szívében kétségek merülnek fel, hogy vajon a jó oldalon áll-e. De ez itt még közel sem a vég, hiszen, mint tudjuk: „Az új hajnal új sivatagra köszönt.”

Eredeti cím: Traitor to the Throne
Megjelenés éve hazánkban: 2018
Eredeti megjelenés: 2017
Kiadó: Maxim Kiadó
Kiadói sorozat: Dream válogatás
Oldalszám: 448

2018. december 23., vasárnap

Szabados Ágnes: Van ​időm olvasni – Olvasónapló

Ez a bejegyzés a Prológus Xmas is coming... hetének keretein belül látott napvilágot. A könyvért külön köszönet a Libri Kiadónak!
Szabados Ágnes nevét legtöbben a TV-ből ismerhetjük, azonban tudnunk kell róla, hogy a műsorvezető volt az, aki 2017-ben elindította a Nincs időm olvasni kihívást, ami hamar népszerű lett a hazai könyvmolyok körében. Idén novemberben újabb nagyszerű ötlettel rukkolt elő az olvasni szeretők számára: a Libri Kiadó gondozásában megjelent egy, a kihívást alapul vevő olvasónapló, melybe feljegyezhetjük és röviden véleményezhetjük a könyveket, amiket épp befejeztünk, és még sok más része is van a könyvecskének.

Nincs időm olvasni! Annyiszor hallottam ezt a panaszt, hogy 2017 januárjában létrehoztam egy kihívást az online térben azért, hogy a közösség erejével visszacsempésszem a mindennapokba az olvasást.
A Nincs időm olvasni kihívásból lassan egy tízezer fős, aktív közösség alakult ki, amelynek tagjait a könyvek szeretete köti össze. Van időnk olvasni, sőt, van időnk arra is, hogy az olvasmányainkat még emlékezetesebbé tegyük – erre szolgál ez az olvasónapló, amelyben értékelheted az olvasott köteteket, lejegyezheted kedvenc idézeteidet, izgalmas könyves bakancslistákat teljesíthetsz, miközben számtalan inspiráló gondolatot is találsz az olvasásról.
Barátsággal,
SZABADOS ÁGNES

Eredeti cím: Van időm olvasni Olvasónapló
Megjelenés éve hazánkban: 2018
Eredeti megjelenés: 2018
Kiadó: Libri Kiadó
Kiadói sorozat: -
Oldalszám: 192

2018. december 22., szombat

Karácsonyi könyves kívánságlistám - 2018


Már mindenki gőzerővel készül a karácsonyra, ami nem is csoda, hiszen két nap múlva már kopogtat a Szenteste. Én is most álltam fel a Télapu című film mellől és jelenleg Frank Sinatra szól a hangszórókból, így az ünnepi hangulatot nálam is kipipálhatjuk. Ennek örömére a mai bejegyzésben egyfajta, a Télapóhoz írt „listámat” mutatnám be nektek, melyen azok a könyvek szerepelnek, amiket szívesen látnék idén a fenyőfa alatt.

Sarah J. Maas: Tower of Dawn – A hajnal tornya (Üvegtrón 6.)

Muszáj Sarah J. Maas-szal kezdenem a listát, mivel ő az egyik legnagyobb kedvenc íróm, így természetes, hogy ha új könyve jelenik meg, nekem az kell, és ez alól nyilván A hajnal tornya sem képez kivételt. És az itt most mellékes, hogy még a sorozat negyedik és ötödik részét sem olvastam még, lényeg, hogy itt legyen a polcomon.

Egy csodálatos birodalom.
Egy kétségbeesett küldetés.
Egy ősi titok.
Chaol Westfall és Nesryn Faliq azért érkezett Antica tündöklő városába, hogy szövetséget kössön a déli kontinens kagánjával, akinek hatalmas serege jelenti Erilea utolsó reménysugarát. De nem ez az egyetlen oka, hogy Anticába utaztak: gyógyírt keresnek Chaol Résvárban szerzett sebeire a legendás Torre Cesmében.
A gyerekként iszonyatos borzalmakat átélő Yrene Towers a legkevésbé sem kíván az ifjú adarlani nemesen segíteni, meggyógyítani meg aztán főleg nem akarja. Csakhogy esküt tett, miszerint segíti az elesetteket – és tartja is a szavát. Azonban Lord Westfallt sötétség kíséri, és Yrene hamarosan rádöbben, hogy a fiú múltja mindkettejüket magával ragadhatja.
A távoli hegyekben harcosok lenyűgöző rukokon szárnyalnak, és az árnyak mélyén régóta várt válaszok lapulnak. Olyan tudás, ami a túlélést jelentheti a világ számára – vagy a végső pusztulást.

2018. december 21., péntek

Catherine Rider: Csók New Yorkban

Ez a bejegyzés a Prológus Xmas is coming projektjének keretein belül látott napvilágot.
Még a tavalyi BASC karácsonyi dobozban lapult egy példány Catherine Rider regényéből és már akkor elhatároztam, hogy én ezt a könyvet bizony csak és kizárólag karácsony táján vagyok hajlandó elolvasni. Ez 2017-ben kimaradt, de idén szerencsére sikerült sort kerítenem rá.

Senki nem szeretne karácsony este egy reptéren ragadni egy viharban. Charlotte és Anthony számára ez maga a katasztrófa.
Charlotte hazafelé tart Angliába, miután egy szörnyű szakításnak köszönhetően élete legrosszabb félévén van túl. Anthonyt épp most dobta ki a barátnője, amikor a fiú meglepetésből kiment elé a reptérre.
Hirtelen ötlettől vezérelve a két fiatal egy önsegítő könyv utasításait követve nekivág a városnak.
Tedd túl magad az exeden 10 egyszerű lépésben!
Ez a romantikus kaland mindenkit magával ragad, aki képes átérezni az Empire State Building tetején kavargó hópelyhek varázsát, és aki már valaha is elgondolkodott azon, hogy az igaz szerelem nem ott várja-e a check in pult túloldalán.
1 karácsony
2 megtört szív
10 egyszerű lépés
24 óra

Eredeti cím: Kiss Me in New York
Megjelenés éve hazánkban: 2017
Eredeti megjelenés: 2017
Kiadó: Menő Könyvek
Kiadói sorozat: -
Oldalszám: 260

2018. november 23., péntek

Tricia Levenseller: Daugther of the Pirate King – A kalózkirály lánya – A kalózkirály lánya #1

Ez a bejegyzés a Prológus Álomvilágok projekthetének keretein belül látott napvilágot. A könyvért hálás köszönet a Könyvmolyképző Kiadónak!
A kalózkirály lányát tavaly fedeztem fel Goodreads-en, amikor is a kezdőlapot görgetve felfigyeltem a különleges borítójára, ami egyből elvarázsolt. A fülszöveg alapján maga a történet is érdekesnek hangzott, így amikor megláttam, hogy magyarul is kiadják a könyvet, már tudtam, hogy nekem ez kelleni fog. Nem is okozott csalódást a regény, egy újabb kedvencet avathattam személyében.

Bőven lesz még idő, hogy jó alaposan elagyabugyáljam, miután megszereztem, amiért jöttem.
A tizenhét éves Alosa kapitány titkos küldetésre indul, hogy megszerezze a legendás kincshez vezető ősi térképet. Szándékosan elfogatja magát az ellenséggel, ugyanis át akarja kutatni a hajójukat. Alosa könnyedén kifogna a könyörtelen kalózlegénységen, ha nem állna az útjába a fiú, aki elfogta – a meglepően agyafúrtnak bizonyuló és aljas mód jóképű elsőtiszt, Riden. Persze nincs mitől tartani, ugyanis Alosának van néhány trükk a tarsolyában, és egyetlen magányos kalózhajó nem állhat a kalózkirály lányának útjába.
Tricia Levenseller első regénye, A kalózkirály lánya, bővelkedik akcióban, kalandban, romantikában, sőt, még némi varázslat is keveredik a nyílt tengeren játszódó, magával ragadó történetbe.

Eredeti cím: Daughter of the Pirate King
Megjelenés éve hazánkban: 2018
Eredeti megjelenés: 2017
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó
Kiadói sorozat: Vörös Pöttyös
Oldalszám: 288

2018. november 18., vasárnap

Holly Black: A kegyetlen herceg – A levegő népe #1

Ez a bejegyzés a Prológus The Cruel Prince miniprojektjének keretein belül látott napvilágot. A könyvért hálás köszönet a Könyvmolyképző Kiadónak!
Ez a könyv szerelem volt első látásra. Először a BASC egyik angol dobozában találkoztam ezzel a gyönyörűséggel, akkor azon kívül, hogy megjegyeztem magamnak, mennyire tetszik a borítója, nem igazán váltott ki belőlem más reakciót. Amikor viszont láttam, hogy a Könyvmolyképző Kiadó magyarul is megjelenteti a regényt, rákerestem moly.hu-n miről is szól, és egyből tudtam, hogy ez a történet egyenesen nekem íródott.

Persze hogy olyan akarok lenni, mint ők. Gyönyörűek, égi tűzben kovácsolt pengék. Örökké élnek. És Cardan közülük a leglenyűgözőbb. Őt gyűlölöm legjobban. Annyira gyűlölöm, hogy néha még levegőt venni is elfelejtek, amikor őt nézem.
Egy szörnyű reggelen Jude és a nővérei végignézik, ahogy lemészárolják a szüleiket. A félelmetes gyilkos mindhárom lányt elrabolja, és Tündérföldére, a nagykirály udvarába viszi. Jude-ot csúfolják és kínozzák a halandósága miatt, és hamarosan rádöbben, ahhoz, hogy életben maradjon ebben a kiszámíthatatlan, veszélyes új világban, éppolyan okosnak, agyafúrtnak és hamisnak kell lennie, mint maguknak a tündéreknek.
Csakhogy a hatalomhoz vezető lépcsőfokokat sötét árnyak és árulás lengi körbe. Ráadásul szembe kell néznie a dühítő, arrogáns, ám karizmatikus Cardan herceggel. A lehető legóvatosabban kell eljárnia.
A bestsellerszerző Holly Black magával ragadó, a szó minden értelmében varázslatos új YA regénye.
Hagyd, hogy elbűvöljön!

Eredeti cím: The Cruel Prince
Megjelenés éve hazánkban: 2018
Eredeti megjelenés: 2018
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó
Kiadói sorozat: Vörös Pöttyös
Oldalszám: 432

2018. november 11., vasárnap

Dagmar Hoßfeld: Az élet, a szerelem, meg miegymás

Ez a bejegyzés a Prológus Az élet nagy problémái miniprojektjének keretein belül látott napvilágot. A könyvért hálás köszönet a Menő Könyveknek!
A német írók között, úgy tűnik, nagyon népszerű az ifjúsági regények írása. Hoßfeld nagyjából a 120. német írónő, akinek a fiatal közönséget megcélzó könyve a kezembe kerül. Egyeseknek bejön a dolog, másoknak annyira nem, ilyen volt sajnos Az élet, a szerelem meg miegymás is.
Sajnálom, hogy nem igazán nyerte el a tetszésemet a könyv, pedig érdekes történetnek indult.

„Tizenöt éves vagyok. Egészen pontosan egy másodperce. A szívem majd kiugrik a helyéről. Úgy érzem magam, mint mindig. Pontosan ugyanúgy. De hát ez nem lehet! Valami biztosan nem ugyanolyan! Végtére is tizenöt évig dolgoztam azon, hogy tizenöt legyek. Különösen az utolsó év volt nagyon kemény. Tizennégy évesen még gyerek vagy. Legalábbis úgy kezelnek. De tizenöt évesen már majdnem felnőtt vagy. Tehát KELL, hogy legyen valami különbség. A naptárban ott áll feketén-fehéren: ma van április 30-a, a születésnapom. Mától egy teljes évem van, hogy kiderítsem mi a különbség – már ha van egyáltalán.”

Eredeti cím: Mein Leben, die Liebe und der ganze Rest
Megjelenés éve hazánkban: 2018
Eredeti megjelenés: 2013
Kiadó: Menő Könyvek
Kiadói sorozat: -
Oldalszám: 280

2018. november 10., szombat

Holly Bourne: Normális vagyok?

Ez a bejegyzés a Prológus Az élet nagy problémái miniprojektjének keretein belül látott napvilágot. A könyvért hálás köszönet a Menő Könyveknek!
Aki régebb óta követi az oldalt, az láthatta már, hogy az elmúlt időben elég több Menő Könyvek-es regényt értékeltem. Ez annak köszönhető, hogy ahogy nő az iskolában a nyomás, annál kevésbé van energiám egy-egy hardcore több száz oldalas fantasy regénybe belevágni, inkább a könnyed romantikus ifjúsági regények felé fordulok, amikor kikapcsolódást keresek. Így figyeltem fel a Normális vagyok? című regényre is, ami erős pink és sárga borítójával egyszerűen kiabált rám, hogy nézzem meg, miről szól. Ami végül megfogott, az a főszereplő lány egyedisége volt, ezt a bejegyzésben bővebben ki is fejtem, miért ragadta meg ennyire a figyelmem.

Evie egyetlen dolgot akar: normálisnak lenni. Elkezdte az új gimit, ahol senki nem úgy ismeri, mint „a lány, aki becsavarodott”. Bulizni jár és barátokat szerez. Már csak egy tételt kell kipipálnia a listáján, és úgy tűnik, az első randival ez is összejön. De a kapcsolatok bonyolultak – főleg a fiúkkal. Bármelyik lányt képesek az őrületbe kergetni. És ha Evie nem tudja elmondani az igazságot új barátainak, Ambernek és Lottie-nak magáról, hogy birkózzon meg a szerelemmel?
Ha szereted a vicces, szókimondó girl power-könyveket, ez a neked való sorozat!

Eredeti cím: Am I Normal Yet?
Megjelenés éve hazánkban: 2018
Eredeti megjelenés: 2015
Kiadó: Menő Könyvek
Kiadói sorozat: -
Oldalszám: 440

2018. október 14., vasárnap

V. E. Schwab: A Fényigéző - A mágia árnyalatai #3

Ez a bejegyzés a Prológus Uralkodók hetének keretein belül látott napvilágot. A könyvért köszönet a Kossuth Kiadónak!
Azok, akik nézegették a régebbi bejegyzéseimet már tudják, hogy hatalmas A mágia árnyalatai rajongó vagyok, szinte isteni imádattal tekintek az írónőre, amiért létrehozta ezt a csodálatos trilógiát. Ami másoknál a Harry Potter korszak, az nálam A mágia árnyalatai korszak. Mivel ennyire rajongok a könyvekért, így elképzelhetetlen volt, hogy pont én ne olvastam volna a nagy finálét, a befejező részt. Így hát íme, meg is van a mai bejegyzés témája.

Végigsöpör a sötétség a mágiában gazdag Londonon. A mágia törékeny egyensúlya felborult, uralkodók buknak el, mialatt a gonosz feltartózhatatlanul gyilkol a birodalomban. Kell, az egyik utolsó antari mágus és Szelina Bard, az ügyes tolvajlány felveszi a harcot az ősi ellenséggel, aki magának követelik a hatalmat a főváros fölött. A pusztító mágia ellen csel, hősiesség, kitartás és bajtársiasság a fegyverük.
A Mágia Árnyalatai trilógia magával ragadó fináléjában eldől a négy mágikus London közötti küzdelem.

Eredeti cím: A Conjuring of Light
Megjelenés éve hazánkban: 2018
Eredeti megjelenés: 2017
Kiadó: Ventus Libro Kiadó
Kiadói sorozat: -
Oldalszám: 576

2018. szeptember 23., vasárnap

Tarryn Fisher: F*ck Love - Kapd be, szerelem!

Ez a bejegyzés a Prológus Colleen Hoover & Tarryn Fisher projekthetének keretein belül látott napvilágot. A könyvért hálás köszönet a Könyvmolyképző Kiadónak!
Milyen is az, amikor az ember csak és kizárólag a borítója miatt olvas el egy könyvet? Veszélyes. Én is beleestem ebbe a csapdába a F*ck Love esetében, ugyanis annyira megtetszett az egyedi grafika a könyv elején, hogy semmi más nem érdekelt a regénnyel kapcsolatban, csak, hogy ott csücsüljön a polcomon és gyönyörködhessem benne. Tarryn Fisher könyveit általában szeretni szoktam, mint ahogy azt a Kihasznált alkalomról írt bejegyzésemben is kifejtettem, de ezúttal még engem is értek meglepetések.

Helena Conway szerelmes lesz.
Akaratlanul.
Észrevétlenül.
De nem véletlenül. Kit Isley pontosan az ő ellentéte – rejtélyes, fékezhetetlen és a legkevésbé sem óvatos. Mindez akár remekül is alakulhatna…
Ha nem Helena legjobb barátnőjével találkozgatna. Helena kénytelen dacolni a szívével, helyesen cselekedni, és másokra is gondolni.
Egészen addig, amíg fittyet nem hány az egészre.
Tarryn Fisher, New York Times sikerkönyves szerző lehet, hogy vagányabb nálad, de ezt nem dörgöli az orrod alá. Az első diplomáját a Roxfort Varázsló és Boszorkányképző Szakiskolában szerezte. Az emberi természet nagy tisztelője, egy hús és vér gonosz, mégpedig a Mardekár házból. A szíve sötét, de az olvasóit azért kedveli. Jelenleg Washingtonban él fiával és lányával.
Az év legizgalmasabb regénye a női útkeresésről és a szerelemről.

Eredeti cím: F*ck Love
Megjelenés éve hazánkban: 2018
Eredeti megjelenés: 2015
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó
Kiadói sorozat: Rubin Pöttyös
Oldalszám: 328

2018. szeptember 22., szombat

Tarryn Fisher: The Opportunist - Kihasznált alkalom - Szeress, ha hazudok is #1

Ez a bejegyzés a Prológus Colleen Hoover & Tarryn Fisher projekthetének keretein belül látott napvilágot. A könyvért hálás köszönet a Könyvmolyképző Kiadónak!
Tarryn Fisher neve nem volt számomra ismeretlen, olvastam tőle (Colleen Hoover közreműködésével) a Never Never című történetet, így kíváncsi voltam más regényeire is. Plusz pontként szólt mellette, hogy a Prológus tagjai közül többen esküdöztek rá, hogy ez egy tényleg jó romantikus, még Cersei, aki pedig általában nem rajong az ilyesfajta könyvekért, is szerette. Szóval gondoltam, miért ne adjunk neki egy esélyt, ártani nem árthat.

Olivia Kaspen éppen most jött rá, hogy volt barátja, Caleb Drake elveszítette az emlékezetét. A lány eddig is azzal tett szert kétes hírnévre, hogy előnyt kovácsol a helyzetekből. Most pedig döntenie kell, milyen messzire hajlandó elmenni az ex visszaszerzéséért. Miközben Olivia valódi énje és a nem túl dicső közös múltjuk titokban tartásával birkózik meg, akadályt jelent Caleb kattant új barátnője, Leah Smith. A két bestia őrült versengésbe kezd egy olyan férfiért, aki nem emlékszik egyikükre sem. Oliviának viszont hamarosan szembe kell néznie hazugságainak következményével…

Eredeti cím: The Opportunist
Megjelenés éve hazánkban: 2014
Eredeti megjelenés: 2012
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó
Kiadói sorozat: Rubin Pöttyös
Oldalszám: 278

2018. szeptember 18., kedd

Collen Hoover: It Ends with Us - Velünk ér véget

Ez a bejegyzés a Prológus Collen Hoover & Tarryn Fisher projekthetének keretein belül látott napvilágot.
Még 2 évvel ezelőtt kaptam a könyv angol verzióját karácsonyi ajándékként Zsebitől, így a Prológus Colleen Hoover & Tarryn Fisher hetére már pont idejét láttam, hogy végre elolvassam, elvégre jobb később, mint soha. Ráadásul a borítója is hihetetlenül tetszett, illetve az is a könyv mellett szól, hogy eddig akárhány regényt olvastam az írónőtől, egyikben sem csalódtam, így izgatottan vetettem bele magam ebbe a történetbe is.

Néha az okozza a legtöbb fájdalmat, aki szeret.
Lilynek nem ment mindig könnyen a sora, de annál keményebben dolgozott, hogy olyan életet élhessen, amilyenre vágyik. Elhagyta a Maine állambeli kisvárost, ahol felnőtt; egyetemet végzett, és Bostonba költözött, ahol saját vállalkozásba kezdett. Amikor szikrázni kezd a levegő közte és a jóképű idegsebész, Ryle Kincaid között, Lily életében hirtelen minden túl szép lesz ahhoz, hogy igaz legyen.
Ryle magabiztos, makacs, kicsit talán arrogáns is, de emellett érzékeny, okos, és Lily a gyengéje – bár a kapcsolatoktól való viszolygása aggodalomra ad okot.
Lilyt mégsem csak az új kapcsolata foglalkoztatja. Rengeteget gondol Atlas Corriganre is – az első szerelmére, aki a hátrahagyott múltjához köti. A fiú, aki lelki társa és védelmezője volt, most újra feltűnik a színen, veszélyeztetve ezzel mindent, amit Lily és Ryle együtt felépített.
Ebben a merész és mélyen személyes regényben Colleen Hoover szívszorongató történetet tár elénk, ami új, izgalmas utakra vezeti őt magát mint írót is. A Velünk véget ér felejthetetlen mese a szerelemről, amiért nagy árat kell fizetni.
Add át magad a reménynek!

Eredeti cím: It Ends with Us
Megjelenés éve hazánkban: 2017
Eredeti megjelenés: 2016
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó
Kiadói sorozat: Rubin Pöttyös
Oldalszám: 424