2017. október 30., hétfő

Sophie Hannah: Bántó távolság

Ez a bejegyzés a Prológus oldalán folyó Sophie Hanah hét keretén belül látott napvilágot. A könyvért hálás köszönet a Kossuth Kiadónak!

A krimiket, bár nem túlzottan sokat olvasok belőlük, mindig is szerettem. Ezért is örültem, amikor Uszáma megkérdezte, nem szeretnék-e részt venni egy Sophie Hannah projektben, mivel már úgyis régen volt valami izgalmas nyomozós sztori a kezemben. Azért a bántó távolságra esett a választásom, mert a fülszöveg és az ajánlások alapján az én szívemhez nagyon közel álló romantikus szál is helyet kapott, de őszintén szólva, egyáltalán nem olyan olvasmány volt ez számomra, mint amilyenre számítottam – mind negatív, mind pozitív értelemben.

Hátborzongató, csavaros thriller megszállott szerelemről, lelki kínzásról és az emberi szív legsötétebb zugairól az Idegen arcocska című bestseller szerzőjétől.
Három évvel korábban rettenetes dolog történt Naomi Jenkinsszel – olyan szörnyűség, hogy senkinek nem merte elmondani. Naomi most újabb titkot rejteget: a boldogtalan házasságban élő Robert Haworth szeretője. Mikor Robert eltűnik, Naomi tudja, hogy valami baja történt. De a rendőrséget nem sikerült erről meggyőznie. Robert felesége kijelenti, hogy férje nem is tűnt el. A kétségbeesett Naomi, ha nem tudja meggyőzni a rendőrséget, hogy Robert veszélyben van, meggyőzi őket arról, hogy szeretője másokat sodor veszélybe. Ekkor haladék nélkül hozzáfognak a kereséséhez.

Eredeti cím: Hurting Distance
Megjelenés éve hazánkban: 2012
Eredeti megjelenés: 2007
Kiadó: Kossuth Kiadó
Kiadói sorozat: -
Oldalszám: 338


Elsősorban a könyv felépítéséről, stílusáról szeretnék pár szót ejteni. Tetszett, hogy három fő részre volt osztva a könyv, kissé elhatárolva egymástól a legfontosabb eseményeket. Érdekes volt, ahogy az első oldalon máris egy prológusként funkcionáló levelet találunk, mindenképpen felcsigázza az olvasót, és még többre éhesen ugrunk fejest a sztoriban. A fejezetek több szereplő szemszögéből is olvashatóak, ami néhol idegtépő, mert már tűkön ülünk a folytatást várva, de a legtöbb esetben mégis kifizetődő, ugyanis olyan dolgokra is fényt deríthetünk némelyikük szemszögéből, amelyet a másik fél nem tudhat, még a befejezés pillanatában sem.
Az írónő stílusa annyira nem ragadott magával, de ez nem is meglepő egy krimit olvasva. Teljesen korrekt és pártatlan megfogalmazásban tárta elénk a történéseket, ami miatt minden elismerésem, mert biztos vagyok benne, agyalt felette néhány napot, mire kitalálta, hogy tálalja fontos részletek kiadása nélkül a dolgokat.

Maga a cselekmény volt az, amivel szemben a legnagyobb kétségeim vannak. A fülszöveg alapján egy fordulatos, gyorsan pörgő történetet vizualizáltam magam elé, amelyet alig tudok majd letenni. Amikor azonban elkezdtem az olvasást, kicsit csalódásként ért, hogy mégis főleg a drámai, lelki része kapott nagyobb hangsúlyt a történteknek, az eltűnési eset és azt megelőző események egyrészt eléggé egyértelművé váltak egy idő után, másrészt ezen a szálon sokszor jutunk hullámvölgyekbe, ahol egyszerűen csak stagnálunk, és várjuk a csodát. Ezáltal (számomra legalábbis) néhol vontatottá, unalmassá vált a könyv, de azért folytattam, mert kíváncsi voltam a végkifejletre. Megeshet, hogy én választottam rosszul könyvet, vagy túlságosan magasak az elképzeléseim. Én mégis úgy érzem, hogy ezen a téren lehetett volna fejleszteni a történetet, esetleg felesleges jelenteket kivágni belőle.

Mint az előbb is említettem, az érzelmi oldala mégis nagyon erőteljes volt a regénynek. Én magam nem kifejezetten kerültem közel a szereplőkhöz, mégis megrendítő volt látni, miken kellett keresztülmenniük életük során. Tetszett, ahogy Sophie a karakterek közötti kapcsolatokkal „játszott”, a háttérben megbúvó bábmesterként mozgatva a szálakat. Egy-egy szereplő, például Robert személyiségének megalkotását zseniálisnak tartottam, csak ámultam, milyen komplex embert sikerült alkotnia az írónőnek. Akit legközelebb éreztem magamhoz az Charlie, a nyomózónő volt. Őt éreztem mindenki közül a „legemberibbnek”, akiben „valódi” érzéseket is sikerült felfedeznem. Egyedül csak azt sajnálom, hogy pont az ő szálát nem sikerült úgy lezárni, ahogy megérdemelte volna, kicsit függőben maradtak a dolgok, az olvasók képzeletére bízva a dolgot.

Mindenképpen meg kell még jegyeznem, hogy ez nem egy könnyen emészthető olvasmány. Olyan szörnyűségekről van szó, amelyekre még legvadabb álmainkban sem gondolnánk, ezért az én személyes véleményem alapján 18 éven aluliak kezébe fenntartásokkal adnám. Nem akarok elspoilerezni semmit, de néha meg kell majd állni a történetben, és gondolkozni egy kicsit a történteken. Mint már kifejtettem, a Bántó távolság (az én megítélésem alapján) elsősorban az olvasó szívére szándékozik hatni, mint az agytekervényei megmozgatására.

Összességében számomra a Bántó távolság egy közepes minőségű olvasmány volt. Nem bántam meg, hogy a kezembe vettem, de nem vagyok benne biztos, hogy ha valaki krimiajánlást kérne tőlem, ez lenne az a könyv, amire felhívnám a figyelmét. Lehet, hogy én olvastam rosszkor, vagy nem fogtam fel teljesen az üzenetét, de nem vagyok benne biztos, hogy vissza fogok még valaha térni az írónőhöz.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése